Ha a tavasz jön,

nézz az égre,

kékje 

szemem tükrözi,

a futó felhőkben 

mosolyom látod,

s ha várod,

hogy szavam halld,

akard!

s szellőként súgom

neked:

itt vagyok Veled.

Ha a nyár este

ölel magához,

álmot hoz,

vágyat ébreszt

a csillagok fénye,

kezed tedd kezembe,

érezd, hogy létezem,

érezd, hogy él

a sosem-volt 

szerelem:

itt vagy Velem.

Ha az ősz

görget a világ elé

színes szőnyeget,

köd takarja a kék eget,

bús tücsök ciripel,

Te jöjj újra el,

csillag szemed,

kérő lelked

legyen újra enyém,

álmodunk:

mi ketten egyek vagyunk.

Koldús vagyok,

koldulok.

megtört erőm,

temetőm

messze még,

s ha tűz már nem is ég,

parázslik az élet,

csak a lélek

az mi semmivé lett.

Nézz rám!

Vess valamit elém,

vagy rugj belém,

de ne lépj közömbösen,

ne szégyeld szánalmas létem,

helyettem,

én sem szégyenlem, hogy vagyok,

és koldúsként

alamizsnáért koldulok.

ma

hívlak

téged várlak

és megtalállak

szeretnélek szeretni

magamhoz ölelni

veled nevetni

szeretni

ma

éjszaka

két karomba

magamhoz fonva

tested érezve

csókod íze

méze

én

kincsem

én  mindenem

én szép szerelmem

örök életem

létem

Te

Levéltelen, magányos ágak,
csontváza alvó, néma fának,
ha hull a hó, csak hófogók,
ha fúj a szél sivalkodók.
Tavaszra váró hosszú percek,
ilyenkor lassan, lomhán telnek,
teendő itt csak egy marad,
etetni pár kis madarat.
Etető lóg az egyik ágról,
apró kis emlék még a nyárból,
amikor volt még élelem,
és nem volt fagy, se félelem.
Terülj kis asztal fenn az ágon,
repülj csak erre kis barátom,
tömd meg begyed, van itt mit enni,
tudom nehéz most madárnak lenni.
Tavaszig tán kihúzod így,
s ha rügy fakad, s a nap vakít,
dalold majd el a nagy világnak,
itt télen is ebéddel vártak.

 Ha süvít a téli szél

kabátod összerántod,

kezed zsebre vágod,

nem kell fáznod,

semmi baj.

De

lelkeddel

mond

mit teszel?

Minden barátomnak - itt is - Boldog Új Évet Kivánok....egészséget....szeretetet....megértést....boldogulást....nyugalmat....

                        IMRE