Hűs hulláma a fekete égnek,
Az álomvilág újra felidéz,
Lágy ringása lépteidnek mikor
Látomásként éjemen végigmégy,
Gyáva a nappalok valósága,
A képzelet testetlen szárnyaló,
Tér-időt vágyakkal levetkőzve
Álmokat, örök titkokat tudó,
Sejtjeinkben ébredő érzetek,
Oldhatatlan kötés létezésed,
Derengő fény óvó tekinteted
 
Foszlik az éj, tűnik már az álom,
Átkozott napra ébredek, tudom,
Jeltelen semmiben  jöttöd várom

2010. június 29., kedd, 00:29

Magányom álmaival festettelek
kínokból szőtt piszkos vásznakra,
szédülten keverve furcsa színeket,
szemed a hazug mosoly csaló barnájára,
hajad kócos vörösre borzoltam
béna kezem merev ujjaival,
büszke melled mohón simítottam
soha hozzád nem érő mozdulattal,
öled tüzére szürke hamut szórtam
önző, öntelt irigy lélekkel,
combod feszítettem állat módjára
és Te sikoltva, vértől rémülten
szültél érte pokoli gyűlöletet,
aztán a részegen tántorgó képzelet
szaggatta szét a köldökzsinórt
mi a vak-véletlen játékaként
egy pillanatra összefűzött veled.

Ilyenkor halkan megkérdezed /már hányszor tetted/:

- mi lesz velünk? Mit akarunk? Mit akarsz?

Én hallgatok. Van válasz, de tudom csak álom minden, soha valóra nem váltható álom. Lázad a lelkem, a szívem, de a realitás gonosz ereje belém folytja a szót.

ma

hívlak

téged várlak

és megtalállak

szeretnélek szeretni

magamhoz ölelni

veled nevetni

szeretni

ma

éjszaka

két karomba

magamhoz fonva

tested érezve

csókod íze

méze

én

kincsem

én  mindenem

én szép szerelmem

örök életem

létem

Te

A holnap talán tőled  függ, a múlt nem

az álmunk érzelem, a "volt" már félelem,

menekülnél, de nem tudsz, bénán állsz,

szemétre vetnél  mindent, csodára vársz

csodák nem léteznek, s ha nem törődsz bele

lelkedben visszhangzik az esték éneke,

monoton módon visszatér egy álom,

kezem kinyujtom - kezed megtalálom?

 A távolság, a hallgatás ma elsodort,

a hiányod fáj, gondolatom vádolt,

a szavakban ott bujkált a félelem:

Kedves, merre jársz? Nem vagy velem!

A hold néz ránk, a mi csillagunk,

a mi titkunk, s együtt álmodunk,

a holnapról, az ébredő napsugárról:

ránk köszönt, valót teremt álmainkból.

Nélküled üres órák hullnak a semmibe,

utunk ködbe vész, a végtelenbe,

létezésünk csak egy múló pillanat,

magunkban éljük ébredő vágyainkat.

Hazug világban hazug szó,

ennyit ér a két dimenzió,

semmibe kapaszkodó kezek,

ölelés nélküli hosszú éjjelek,

bohóccá váló naív őszinteség,

igaz szóban is megbúvó kétség,

hiteltelen hit, üres remény,

örökös éjszaka, fekete fény,

temetett tegnap, nem-létező holnap,

üres füzetben feketén teleírt lap,

ákom-bákom jelek értelem nélkül,

hazug kérdés hazug választ szül,

szerepjátszás dadogó amatőr nívón,

a "semmit kapsz meg", de azt "odaadón",

tisztára mosott mocsok, illatosan,

semmit érő gondolatok - hangzatosan,

menekülő értelem, hazudó érzelem,

jéghideg lángolás, nem létező szerelem,

izgalmat hozó vihar mely mindent elsöpör

mégis mozdulatlan marad a tó, a víztükör.

Percek, órák hullanak az üres semmibe,

bántón csikorog az idő rozsdás kereke,

minden múló pillanat gúnyosan mosolyog,

keser-édes gyötrelem mikor rád várok.

Emlékek köszönnek vissza, fájón mosolyogva,

lázadón söpröm el mind, s nézek a holnapba,

Téged látlak, s szerelmed csillogó szemedben,

jöttél, nem kopogtál, s itt vagy az életemben.

Rabság vár rád, a rács szerelemből fonva,

örök bilincs, életed-életem összefonódva,

tüzet gyujtottál, lehet benne elégünk,

legyen, ám egy csodát együtt megéltünk.

  M A G Á N Y

Magányos utam monoton folytatom,

a holnapot még némán várom,

szemem lehunyom, veled álmodom,

a csend üzenetét fájón hallgatom.

ÁLMOK FUTNAK

Álmok futnak a végtelen térben,

                          a múló időben,

Szétfoszlik a valóság, pőrén értelmetlen,

                                      fájón kegyetlen,

testedre vágyón fonódik ölelő karom,

                            a mindent akarom,

nyelvünk szeretkezik , szád a számon,

                                 édes őrjítő álom.