Költözünk! Fogyatékkal élők segítésére a szerelemben.

Örömmel tudatom, hogy visszakaptam a már 2 éve működő társkereső oldalt, így visszaköltözünk oda minden tartalommal együtt. Ott majdnem 400 fős már a közösségünk, szemben az itteni 33 taggal

Kérlek, regisztrálj!

http://fogyatekkaleloktarskeresoje.network.hu/

A villogó /régen képcsöves/
tizenkilenc colból rám ugatott
regnáló királyunk, magabiztosan,
a mindentudók bölcsességét osztva,
én meg csak bámultam ki
borotválatlan pofámból,
hisz egy nyelvet beszélünk.
Akkor miért nem értem?

Csak ültem,
fizetetlen számláim szorongatva
s hallgattam,
mint osztja az észt,
aztán egy merészet gondoltam:
tűzbe a számlákkal!

De hova?

Ez itt
/egy élet materializált eredményeként/
orosz licenc panel a negyediken,
szakadt tapéta, büdös szőnyegek,
harminc éves, széteső bútorok,
könyvek halomba pakolva a fal mellé.
ujjnyi rések a falon,
a huzatban fecnik röpülnek
/örökre elveszett gondolatok/,
Pergő zománcú, központi fűtés,
két hónapja

"SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL LEZÁRVA"

Még egy melegítőt magamra húzok.

Tudom, 

ablakok és ajtók nyitása néha friss szellővel jár 

Tudom, 

A csendben lopakodsz, nem nyikorog a fapadló ha vársz,

Tudom,

 értékes lomokat rejt szekrény s sublót fiók s rátalálsz

Tudom,

Nekem már rég nem követi a tavaszt a perzselő nyár!                                   ***

 

Csúszik az olló, telefon vezetékét vágva 

Az elszigeteltség érzését ösztönzi s várja

Inspirál a józan észt kínnal kínálva.  

 

Szeretem érezni a feszültségedet, 

Amikor biztos vagyok benne, érzem, 

tudod, én ott vagyok valahol, s éget!

 

Azt tudom, mikor rám nézel

 

Annyi minden , amit nem értesz

De ha az időd rám szánnád

Tudom, szívemben megtalálnád 

 

Azt a lányt, aki néha fél

Nem mindig erős,sose kér

Látod fájdalmát,de mit ér?

Egyedül vagyok,elmentél. 

 

Mennék,futnék,szaladnék hozzád

Akkor karjaidban tartanál?

Mindentől megvédenél,tudnál?

Mondd, itt maradnál vagy elfutnál? 

 

Nap mint nap, minden nap eljátszom

Hogy irányítom az életem

Hazatérek, kulcsom fordítom s rázárom

Nincs ott senki, senki sem törődik velem 

 

Ó, mi az értelme,ha vannak vágyaid

küszködsz próbálod valóra váltani álmaid

Ha nincs is senki, akivel megoszthatod

Sivár hidegen kong a kihűlt otthonod 

 

Ne fuss el, ha melléd végre odaérnék

Itt van rád szükségem, töröld le könnyeim

Hogy ölelésed elűzzék félelmeim

Ha értenéd!

Hűs hulláma a fekete égnek,
Az álomvilág újra felidéz,
Lágy ringása lépteidnek mikor
Látomásként éjemen végigmégy,
Gyáva a nappalok valósága,
A képzelet testetlen szárnyaló,
Tér-időt vágyakkal levetkőzve
Álmokat, örök titkokat tudó,
Sejtjeinkben ébredő érzetek,
Oldhatatlan kötés létezésed,
Derengő fény óvó tekinteted
 
Foszlik az éj, tűnik már az álom,
Átkozott napra ébredek, tudom,
Jeltelen semmiben  jöttöd várom

Egy az Istenünk,
az istentelenek nyomorult Istene,
ki a fájdalmat bőkezűen szétosztja,
kurvaként futtat minket a pokolba,
- útszéli kóbor kutyákat -
kik az édent soha nem látták,
kiknek az eredendő bűnből se jutott
mert almánkat mások befalták,
Káin bélyegét viseljük arcunkon,
darócból szabunk ruhát,
de nem alázatból, csak mert bőrünk izgatja,
játszunk az idővel,
kezünkben hamis kártya
és cinkelt hitünk is,
szánkból a szó hamisan cseng
mint repedt harang
mi romos templom toronyban leng,
mit hájas isten-szolga húz félig berúgva
a lopott mise-bortól,
nekünk nem jut majd a
lélekharang csilingeléséből,
lehet egy földdarab sem,
hogy rothadó testünket befogadja
és nincs senki aki megtalálja
a végítélet barlangját
és egy kulacs vizet hátrahagyva
a pusztulás hegyét egy sziklával ránk zárja

2010. június 29., kedd, 00:29

 

 

 

Magányom álmaival festettelek
kínokból szőtt piszkos vásznakra,
szédülten keverve furcsa színeket,
szemed a hazug mosoly csaló barnájára,
hajad kócos vörösre borzoltam
béna kezem merev ujjaival,
büszke melled mohón simítottam
soha hozzád nem érő mozdulattal,
öled tüzére szürke hamut szórtam
önző, öntelt irigy lélekkel,
combod feszítettem állat módjára
és Te sikoltva, vértől rémülten
szültél érte pokoli gyűlöletet,
aztán a részegen tántorgó képzelet
szaggatta szét a köldökzsinórt
mi a vak-véletlen játékaként
egy pillanatra összefűzött veled.

2010. június 8., kedd, 22:32

 

terhed dombra vonszolod,

ostor szaggatta élő tested,

nyomodban

szimatot fogva

rühös kutyák fejüket leszegve laffognak,

szemükben izzik a veszettség,

élő húst,

vagy oszló hullát

akarnak üres gyomrukba,

morogva marják egymást,

tépnének belőled,

 

add kenyered,
s adj egy korty bort,

foszló rongyaid borítsd e fekélyes világra,

nyújtsd áldásra kezed,

szánj meg,

hisz itt vagyok

a legveszettebb ebként

a sor végén kullogok,

s ha elérlek
beléd marok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Koszorút fonsz homlokodra
és Jézusnak hiszed magad,
élvezed, hogy véred csorog arcodra.
Krisztus-előttből Krisztus-utánba tartasz,
de az is lehet, hogy éppen fordítva,

ilyen a végtelen idő játéka.

 

Nézz tükörbe,
s lehervadnak bőrödről a tüskék ,
kezed csak papírmassé keresztet markol,
lankán mászol, nem meredek dombra.
Színjáték csupán életed, szereped semmi,
legfeljebb vaksin átcsoszogsz a színen
mint egy félrészeg mosdatlan statiszta.